Hajnali 1:19 perc van. Felkeltem, mert. Biztos meg tudnám magyarázni, de nem akarom. Felkeltem. Éreztem a szívemet és valami nagyon kedves meleg érzés öntött el. Az ilyet az ember pedig csak úgy tudja megragadni, ha megossza.

Akkor kezdjük hátulról, mert amúgy fogalmam sincs hol kezdjem. Este van. Tesó eszik az asztalnál, anyu és én az ágyon ülünk és közben Bagdi Bellát hallgatunk. Természetesen Csupi és Vincent is jelen vannak (aki nem tudja, ők a család oszlopos tagjai, két tündéri kutyus). Apu már pihen, de ez semmit sem von le a dolog értékéből. Szóval ott vagyunk együtt és én rohadt fáradt vagyok. Mégis ott vagyunk együtt és nincs baj. Pedig kőkemény napom van, inkább volt. Ami hülyén hangzik, mert ha elmesélem és azt mondom, hogy kemény volt, képen röhögnek.

Pedig az volt, főleg, hogy az elmúlt időszakban egészen könnyedén mentek a dolgok. Tegnap mégis elöntött a félelem, ami azt eredményezte, hogy fogalmam sem volt mitévő legyek. Hozzátenném aznap semmi dolgom nem volt. Ugyanis dolgoznom nem kellett, csupán délután vittem Vincentet fodrászhoz. Ennyi volt a dolgom tegnap.

Szóval elmentem sétálni az erdőbe, de ez most nem egy szokásos kellemes séta volt. Itt dühből mentem. Haragudtam leginkább magamra. Mert úristen elrontottam! De hogy mit, kérlek ne kérdezd, mert meg tudom magyarázni, de kíméld meg magad ettől. Mert amúgy lehet millió dolgot tehettem volna könnyebben, de semmi nem romlott el. Megengedtem, hogy feljöjjön bennem valami nagyon erőteljes és fájdalmas dolog és ebben pont ez volt a lényeg. Megjelent én pedig a magam ügyefogyott módján, de szembenéztem vele. Ezzel búcsút is vettünk egymástól.

Pár hónapja nagyon komoly belső munkába kezdtem, mert elegem lett a depresszióból ( ez szerintem nem meglepő dolog, mármint a depresszió, mert elég sokunkat érint). Leginkább a családom végett hoztam meg ezt a döntést, mert én már úgy magamnak mindegy voltam. Akkor már egy ideje jógáztam, de instant az sem segített. Szóval valahogy ki kellett bekkelni, de végül mégis megszületett egy elhatározás. Én kipucolom magam, mert ez így nem mehet tovább, vagy kanyec, vagy ez. Szóval a döntés megvolt. Hogy fog megvalósulni? Fogalmam sem volt. Először csak a legegyszerűbb lehetőségeket választottam. Csodálatos barátaim vannak, akik ha nem is fizikailag, de fogták a kezem. Közben rendszeresen jártam jógázni, ahol ugyancsak csodálatos embereket ismertem meg. Aztán elkezdtem táncolni is, azt is imádom. Felfedeztem egy közeli erdőt és oda is kijártam, hol egyedül, hol pedig azzal aki éppen ráért meg persze a kutyákkal, vagy éppen csak egyel. Mikor hogy. Olvastam, ha éppen Facebookon lógtam akkor valahogy megtaláltam a motivációs videókat, illetve felfedeztem olyan csodálatos kezdeményezéseket, mint a Plüssfotel Sóvári Mónikától, vagy Bagdi Bella dalai. Őket azért emelem ki, mert ha az embernek tényleg semmihez nincs ereje csak ahhoz, hogy a gépet nyomogassa, vagy éppen zenét hallgasson, akkor ők például nagyon sokat tudnak segíteni. Na ha meg zenénél tartunk akkor a Kowalsky meg a vega is ott van a szeren.  Emellett pedig dolgoztam a testvéremmel a családi vállalkozásban, ahol igyekeztem testileg, szellemileg, lelkileg ott lenni. Takarítani, vagy éppen beszélgetni, de hogy jól érezni magam még akkor is, ha ez éppen nem az, amit én a fő érdeklődési körömnek tartok. Ez a hozzáállás pedig azt eredményezte, hogy elkezdtem jelen lenni helyzetekben és megélni azokat. Azt is eredményezte, hogy minden eszközzé vált a fejlődésem érdekében, ez pedig biztonságot adott nekem. Hitet és igyekeztem mindig a legegyszerűbb megoldásokat választani. Beszéd helyett figyeltem és ítélkezés helyett magamban kerestem a választ. A válasz pedig mindig ugyanaz lett. Szeretet. Ennek pedig kismillió formája. Figyelem, gondoskodás, törődés, jelenlét, hála, alázat és biztos ti is tudtok még hozzátenni.

Nagyon nagyon sok embert, dolgot, helyzetet, állatot tudnék megemlíteni, amiért/akiért hálás vagyok. Könyveket, idézeteket. De ez én vagyok, az alapelv a lényeg. Az pedig a szeretet, ami benned is benned van. Ott pedig találkozunk. :)

Ez a hozzállás eredményezte azt is, hogy este, amikor úgy éreztem minden elromlott és nincs tovább, a családommal Bagdi Bellát hallgattunk.

Köszönöm

Szeretlek

(Ez pedig hoponopono ha valakit bővebben érdekel, de ez a két szó tökéletesen elég:)