2016. okt 12.

Hatodik nap

írta: gagi10
Hatodik nap

Nagymarosra is megèrkeztem. A kerèkpárúton mentem vègig Kismarosról. Lèlegzetelállító a Dunakanyar.
Ahogy beèrtem, felhívtam Annát, aki a Panoráma parkolóba jött èrtem . Amíg vártam, a visegrádi várat csodáltam, ami a túlparton áll rendületlen.
Anna meg is èrkezett Daisyvel, a szuper kedves magyar vizslával.
Majd elindultunk haza. Jó vendèglátó módjára Anna körbemutogatta a házat ès az alvási opciókat. Dan, Anna párja èppen az ebèdet kèszítette. Vègül a vendègház mellett tettem le voksom, aminek a teraszáról továbbra is elmèlázhattam a vár látványán.
A vendègház egy mesèsen berendezett kis kuckó. A neve pedig szerintem zseniàlis , Kerge mókus. Mókussal ugyan nem találkoztam, de állítólag tele van velük a hely.
Ezek után együtt megebèdeltünk ès kicsit kèsôbb Anna elment Vincèèrt, aki egy nagyon vagány kèt ès fèl èves fickó.
Annával egyèbkènt hosteles èletem során ismerkedtem meg. Ô volt az az angyal is, aki kölcsönadta drágalátos bátyámnak a hátizsákját a Caminora. Nem mellèkesen ô is bejárta az utat.
Megèrkezett Vince, akivel rögtön lepacsiztunk. Kis gyôzködès után mèg egy kis gesztenyeszedèsre is sikerült ôt rávennünk. Mindenki kapott egy kis kosarat ès nègyen ( Anna, Vince, Daisy ès èn) elindultunk az erdôbe. Meglepetèsünkre elèg sok gesztenyèt találtunk. Anna alig bírta abbahagyni a szedèst, olyan lelkesen bujkált a fák tövèben, hogy az csak na. Vince inkább gondolatait osztotta meg velünk èn pedig vakoskodtam, mert elfelejtettem felvenni a szemüvegem. De sebaj, így is találtam jó nèhány gesztenyèt. Mikor úgy èreztük, hogy megvan az esti adag, elindultunk visszafelè. Nekem sikerült a csúszós úton seggre ülni, így a gesztenyèk egy rèsze kiborult, de cseppet sem bántuk, mert a sok gesztenye egy helyen olyan volt mint ha kincsesbányát találtunk volna. :D
Hazaèrtünk ès mentünk is tovább , hogy összeszedjük Ábrist ès Lilit, az újabb vendègeket. Anna szuper jó fej barátait.
Otthon meleg teával melegedtünk meg ès közben jóízûen beszèlgettünk. Vince lestoppolta Lilit ès lelkesen mutogatta kis autó gyûjtemènyèt. Nem sokára átmentünk a vendègházba ès nekiláttunk a vacsora elkèszítèsènek. Lili ès Ábris sajnos nem tudta megvárni, mert menniük kellett, de azèrt sikerült nekik csomagolni nèhány bundáskenyeret. Asztalhoz ültünk ès a jó melegben elfogyasztottuk a jól megèrdemelt kenyereket, utána pedig a frissen sült gesztenyèt. Mindezt egy finom pohár bor mellett.
Vince ès Dan elindultak vissza a házba, mi pedig Annával mèg elbeszèlgettünk. Anna egyèbkènt a csodálatos vèletlenek mestere, nagyon èlveztem a hihetetlen törtèneteit.
Másnap mèg elköszöntem Vincètôl, aki bölcsibe ment, de elôtte azèrt nekem is sikerült bepillantást nyernem a különleges kis autó gyûjtemènyèbe. A kukás autó nagyon megfogott.
Annával megreggeliztünk, elbúcsúztam Dantôl, majd elindultunk Nagybörzsönybe...

 Anna, Dan, Vince ès Daisy! Köszönet!!!

img_1733.JPG

Szólj hozzá