Tánc
Nagyon szeretek táncolni. Tegnap a Magnet házban voltam Föld táncon. Spirituális ember lévén elhiszem, hogy az ilyenek nagyon jót tesznek a léleknek és amit szimbolizál az most éppen jól jön. Egyébként is hajlamos vagyok elrugaszkodni a Földtől, így jó volt kicsit újra kapcsolatba kerülni vele tudatosabban. Termékenység, bőség, gyarapodás. Mindezek táncba foglalva.
Régebben sokat meditáltam és egy elvonulás alkalmával tánc is volt. Az a tánc annyira felszabadított, hogy a végén azt mondtam, hogy én úgy szeretnék meditálni, ahogy táncolok. Azt hiszem ezt most annyival tudom kiegészíteni, hogy úgy szeretnék élni, ahogy táncolok.