Hurrá természet!
Mindenki menjen a Pilisbe!
Szombaton Visegrád és Pilisszentlászló között kirándultunk. 9 fős kis csapat jött össze. Vendégek a hostelből, hostel recepciósok, vendégek barátai. Bár a vendégek helyett inkább a barát szót használnám. Az idő gyönyörű volt és mi élveztük a csöndet, a kis patakot, ami elkísért minket utunkon.
Mi pedig mindenfelől voltunk. Volt brazilunk, kanadaink, finnünk és természetesen magyarunk. :)
A kis patakon többször át kellett kelni, ami persze közel sem volt olyan nehéz, mégis szükség volt az egyensúlyérzékünkre. Túljutottunk ezeken a kis akadályokon, amikor is egy egészen sáros területre tévedtünk. Na ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy kb. 1,5m*1,5m-es sáros rész. Ezen hevert egy kisebb méretű farönk. Gondoltam azon átegyensúlyozok. Akkorát estem, fenékkel telibe a sárba, hogy az erdő tőlünk zengett. Az esélytelenek nyugalmával vettem tudomásul, hogy totál sár vagyok. Pár pillanatig még ültem a sárba „most már mindegy” tekintettel. Majd kikászálódtam. Szerencsére voltak jelentkezők, akik papírzsepikkel nekiálltak letisztogatni. Kis idő után Krisznek leesett, hogy van nála plusz ruha. Kaptam egy alsónadrágot és még egy mackóalsót is. Így kálváriám megoldódott. :)
Nem sokára megérkeztünk Pilisszentlászlóra, ahol még kb. 50 percünk volt a busz indulásáig. Ezt az időt a helyi kis kricsmiben töltöttük el.
Mindenki elégedetten és fáradtan tért haza. Örültünk, hogy együtt voltunk és örültünk a napsütésnek. :)
Isten hozott tavasz!