2016. okt 18.

Nyolcadik nap

írta: gagi10
Nyolcadik nap

Reggel kipihenten keltem ès mint kiderült erre szüksègem is volt. Nehèz nap elè nèztem. Lilit kikísèrtem a buszhoz, majd elindultam Nagybörzsönybôl. Olyan 4 km- es szakasz vezet ki a zsákfaluból. Ezt legyalogoltam ès az autóúton nekiláttam stoppolni . Sokáig nem volt szerencsèm. Nem sok autó ès mèg abból a kevèsbôl sem álltak meg. Amikor már legalább 40 percen egy helyben álltam, úgy döntöttem, hogy inkább sètálok. Mit ad Isten, ahogy sèta közben stoppoltam kis idôn belül meg is állt egy autó. Egy nagyon kedves idôsebb úriember. Rögtön be is mutatkozott. Egy nyugdíjas tanár úr, aki szenvedèlyesen rajong a törtènelemèrt. Ebbôl kaptam csupán ízelítôt, mert közös utunk nem tartott sokáig, de legalább eljutottam Szlovákiába. Itt újabb sèta következett, mire felvett egy ízesen beszèlô közèpkorú fèrfi, aki szerint a tótok bizonyosan unatkoztak, azèrt lett olyan kanyargós az út. Azt is elmondta, hogy neki bizony nincs baja a rendôrökkel, mert ô munkába sose siet, felôle mèrhetnek. Vele sem töltöttem sok idôt. Kiszálltam a kocsiból ès mèg el sem kezdtem stoppolni, mire egy jól szituált fèrfi megállt mellettem ès felajánlotta, hogy elvisz. Nem volt jó napja ès szeretett volna egy jó cselekedetet vèghez vinni. Egèszen Esztergom központjába vitt, holott ô Párkányba igyekezett. Nagyon megköszöntem a kedvessègèt. A mai napon úgy gondoltam, hogy király módjára èlek, így kávèzni ès pizzázni fogok, mielôtt Gabièkhoz megyek. Ôk úgyis csak nègy után èrnek haza, èn pedig viszonylag korán már Esztergomban voltam. Elôször egy puccosabb kávèzóba ültem be, ami nem bizonyult olyan jó ötletnek, mert a kartonpapírjaimmal ès szegènyes öltözetemmel kilógtam a sorból. A kiszolgáló lány sem volt különösen kedves. Megittam a kávèt ès továbbálltam. Kicsit ücsörögtem a tèren ès megírtam a blogbejegyzèsem. Amikor megèheztem beültem egy helyre, ahol pizzát rendeltem magamnak. Nem volt túl finom, de itt legalább kedvesek voltak ès mèg az internetet is tudtam használni. Mèg egy tea, majd irány tovább. Mèg mindig volt egy kis idôm, így kis ücsörgès után a tèren beültem egy harmadik helyre, hogy újabb teát igyak. Közel volt a nègy óra, ezèrt gondoltam elindulok Gabièk felè. Kinèztem az útvonalat, ami valamivel több volt, mint öt km. Elèg sok sèta után rá kellett eszmèlnem, hogy a tèrkèp alapján kinèzett út nem visz el cèlomhoz. Zsákutca. Remek. Jöhet az újratervezès. Akkor már nem volt túl sok kedvem gyalogolni, de mit volt tenni, menni kellett. Vissza a fôútra, ahol egy idô után elfogyott a járda, így jobbnak láttam stoppolni. Kèt fiatal srác vett fel, akik nagyon jól tudták hol van Dunaharaszti, mert autókkal üzletelnek ès járják az országot. Èrdeklôdtek is, hogy van-e eladó kocsim. Közöltem velük, hogy igazából nincs sok mindenem, csupán a hátizsákom. Erre ôk kicsit aggódva kèrdeztèk, hogy azèrt van hol lehajtani a fejem , ugye. Megnyugtattam ôket, hogy szerencsère van. Kis idô múlva elváltak útjaink ès megèrkeztem Gabièkhoz. Hallottam èn, hogy valaki hahózik, de nem vettem a lapot. Mielôtt csöngettem volna , azèrt felnèztem az èpületre ès èszrevettem egy kislányt, aki gyanúsan hasonlított Gabira. Felkiáltottam, "Te vagy a Gabi kislánya?" Igen, ô volt az! Gabi jött is ajtót nyitni ès felkísèrt. Gabi kislánya már nagyon várt engem, mint kiderült, ami igazán jól esett. Egy gyönyörû lányzó, aki arra az èjszakára mèg a szobáját is felajánlotta nekem. Az este kellemesen telt. Tanulásban is volt rèszem, mert a házi feladat mèg nem volt kèsz. Èn kíváncsian figyeltem, ahogy Gabi ès Balázs türelmesen rèszt vesznek a házi elkèszítèsèben. Valami különleges dolog volt látni, ahogy Jázmin kerekíti a számokat a lapon. Jè, annak idejèn nekünk mèg ezt is tanulni kellett. Erre már nem is emlèkszem. Tasli a tündèri törpetacskóval is nagyon megszerettük egymást. Hosszú napom volt, így vacsora után elköszöntem a családtól ès nyugovóra tèrtem. Jó kis nap volt.

Köszönöm nektek! :)

img_1742.JPG

Szólj hozzá

élet barátok utazás boldogság szeretet csoda kaland kapcsolatok hála