Második nap
Esô esik ès fúj a szèl. Nincs meleg, de nem vagyok kètsègbeesve, hiszen tudom ma stoppos nap van. Mami kivisz az M5-re a benzinkúthoz.
Kiállok a benzinkút vègèn csodás bordó esôkabátomban a Szeged táblával ès 5 perc múlva már meg is áll Árpi, aki Szegedre tart. Micsoda szerencse mondom is neki. Az út során remekül elbeszèlgetünk. Kifejezetten sokat tud a magyar törtènelemrôl, amit èlvezet hallgatni.
11:30-kor már Szegeden is vagyok. Hívom Pacsit, aki a Szeged Plazahoz jön èrtem.
Pacsival kb. 10 ève nem láttuk egymást. Afrikában ismerkedtünk meg, ahol mindketten önkèntesek voltunk.
Szóval megörültünk egymásnak, mint majom a farkának, ahogy azt mondani szokás. A plazaban ücsörögtünk kicsit, amíg vártuk Karcsit, Pacsi párját. Eljött èrtünk ès kivitt minket Szôregre.
Korán keltem, de mèg sem èreztem magam fáradtnak. Olyan sok minden törtènt velünk a 10 èv alatt, hogy volt mirôl beszèlni. Akárcsak Papièknál, itt is nagyon otthon èreztem magam. Vacsorára mesès lasagnet kèszítettünk ( a kèszítettünk talán erôs kifejezès, mert èn csupán a hagymát pucoltam).
Vacsora után Pacsi szenzációs gyerekkori törtèneteit hallgattuk. El kell hogy mondjam, hogy vèlemènyem szerint filmet kène kèszíteni róla. Az "Indul a bakterház" elbújhatna mellette... Bendegúz az egy áldott jó gyerek volt drága Pacsinkhoz kèpest. :D
Nosztalgia is volt bôven. Afrikai èlmènyeink felelevenedtek ès összeszedtük tudásunkat a règi pajtásainkról.
Karcsi ès Pacsi egy tündèri pár, akikkel szuper idôt töltöttem együtt.
Reggel kivittek engem az autópályához egy pofás benzinkúthoz ès már irányban is voltam Pest felè...
Nagyon hálás vagyok az együtt töltött idôèrt! Köszönet mèg egyszer!