Egy kedves barátom azt mondta nekem, hogy írhatnék mélyebben magamról, mert egy kicsit személytelen a blog.

Szóval most megpróbálok jobban kinyílni és megosztani veletek gondolataim.

Félelmetes dolog, hiszen minden egyes mondatunkért megítélnek minket. Vagyis általában. Kiadni magad nem mindig könnyű, de az is igaz, hogy felszabadít, hiszen ha nincs mit rejtegetni és magad adod, semmitől sem kell félned.

Mostanában sokszor felmerül a félelem. Miért is? Leginkább az elutasítástól való félelem. Félek? Igen félek. Mi ilyenkor a teendő? Belemenni, szembenézni vele. Amikor rájövünk, hogy ez csak egy illúzió, szabadok leszünk. Mehetünk tovább, mert megtettük és semmi sem történt. Ha pedig igen, akkor is mehetünk tovább.

Van egy számomra nagyon kedves buddhista apáca, aki a következő idézetet szokta használni:

„Hibázz, hibázz, hibázz jobban!”

Tényleg így van, ne félj hibázni! Csak tanulj belőle! Állj fel és menj tovább és hibázz, hibázz, amíg ügyesebben hibázol. Szívből élj, mert a szív bátor és mindig tudja mi a helyes!

Amikor lovagoltam, mindig visszaültem a lóra, amikor leestem, még akkor is, amikor nagyon féltem. Mi lett az eredménye? Eljutottam díjugrató versenyekre, amik életem legszebb élményei voltak.

Szóval merjetek hibázni, mert félelemből élni halál. Szeretetből élni viszont maga az élet.

Félek-e az úttól? Igen...