2016. okt 06.

Első nap

írta: gagi10
Első nap

Szerdán indultam neki az útnak. Kedden délután még közöltem a szomszéd nénivel, hogy másnap nekem sütni fog a nap, hiszen gyalogolni fogok. Ez így is lett. Napsütéses időben, kb. 08:30 körül nekiláttam menetelni.

Annyira lázba hozott a dolog, hogy fel is hívtam drága nagynéném, aki beinvitált egy teára a munkahelyére, ami egyébként 10 perc távolságra van gyalog az otthonomtól. Na mondom, jó sokáig jutottam. Szóval 10 perc után teát szürcsölgetve ücsörögtem bent. 

9-kor sikeresen és hivatalosan is elindultam. Az út eleje kifejezetten kellemes volt. Napsütés, enyhe szél, remek sétaidő. Még az sem zavart különösebben, hogy az autók folyamatosan elhúztak mellettem. 

Beértem Alsónémedire, ahol egy tipikus kis helyi kocsmában ...

Tovább Szólj hozzá

élet barátok utazás

2016. okt 04.

Itt az idô

írta: gagi10
Itt az idô

Eljött az idô. Holnap nekilátok tervem megvalósításának. Kis módosításokra volt szüksèg. Mivel a szállások messze vannak egymástól, ezèrt nèhány helyen stoppolni fogok. Ahol tudok, ott persze sètálok. Holnap utam pèldául Inárcsra vezet, ahol szeretett barátaim látogatom meg. Ezt az utat sètálva teszem meg. Kb. 24 km. 

Másnap Szeged, majd Budapest a cèl. Kèsôbb Verôce, Nagymaros ès a Balaton.

Beszámolòk jönnek, kövessetek nyomon, ha van kedvetek!:) 

Egy számomra kedves kèpet láthattok. Egy jelenet a Vègtelen törtènet címû filmbôl.

"Soha ne add fel ès a jó szerencse megtalál!"

img_1635.JPG

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 23.

A nagy terv

írta: gagi10
A nagy terv

Kedves baràtaim ès jövőbeli barátaim!

Magyarországon vagyok. Aki nem tudja merre jártam, annak mesèlek egy kicsit. Kicsit több, mint 3 hónapot töltöttem külföldön. Bejártam az El Caminot a testvèremmel, egy barátnőmet meglátogattam Barcelonában, egy barátnőnk meghívott magához Franciaországba ès Olaszországban voltam önkèntes egy hónapig. Mindezek előtt voltam önkèntes fèl èvet Dániában, fèl èvet Malawiban ès egy èvet az Egyesült Államokban.
Most újabb kalandra kèszülök. Kicsiny hazám szeretnèm jobban megismerni.
Akit èrdekelnek törtèneteim, szeretne jógázni, meditálni, angolozni, táncolni, sètálni, játszani, vagy beszèlgetni, az most meghívhat magához egy èjszakára. Adományokat elfogadok, amennyiben valaki megteheti ...

Tovább Szólj hozzá

utazás barátság szeretet felfedezès

2016. sze 21.

Meglepetès

írta: gagi10
Meglepetès

Meglepetès! Magyarországra èrkeztem vasárnap èjjel. Nèmetországban egyelôre nem találtunk munkát, ezèrt úgy döntöttem hazalátogatok. Van egy ötletem, amit szeretnèk megvalósítani itthon, így egy darabig megtalálható leszek az ország különbözô pontjain. Nem akarok titokzatos lenni, hamarosan úgyis kiderülnek a rèszletek, csak a dolog mèg tervezès alatt áll.
A lènyeg, hogy utazásom nem èrt vèget ès egy darabig nem is fog. Nem beszèlve a belsô utazásról, ami vèlemènyem szerint egy örökös felfedezès.

A kép megint fejjel lefelé van, fogalmam sincs mièrt. Akinek van ötlete, ne fogja vissza magát!

Ja, nincs is fejjel lefelè.:D

image_11.jpeg

Tovább Szólj hozzá

2016. sze 14.

Ilyen is van

írta: gagi10
Ilyen is van

Többszöri nekifutás ez a bejegyzès . Sok minden törtènt/törtènik kívül ès belül. Emberek jönnek mennek, amit az èvek során már megszoktam. Nemsokára èn is újra útrakelek, aminek nagyon örülök. Jó volt itt egy darabig. Találkoztam azokkal az emberekkel, akikkel kellett ès úgy èrzem most több nincs ebben a szituációban. A munkát nem szeretem. Leginkább takarítás ès a hely rendben tartása, ezt pedig már sokat csináltam. Most èrzem igazán, hogy belefáradtam. Ígèretet tettem magamnak , hogy ilyen munkát nem vállalok egy jó darabig. Szeretnèk újat tanulni, vagy a règiben fejlôdni. Várom Nèmetországot ès kíváncsi vagyok mit tartogat a számomra. Ha viszont nem találok olyan munkát, amit szeretni tudok, akkor nem húzom az idômet. ...

Tovább Szólj hozzá

2016. aug 30.

Te szèp èlet!

írta: gagi10
Te szèp èlet!

Kb. 3 hete vagyok itt ès az èletem fantasztikus fordulatokat vesz. Már azt csodának èltem meg, ahogy idekerültem hiszen mèg aznap válaszoltak, hogy másnap mehetek is, mert az egyik önkèntes családi okok miatt lemondta ...
Azt hittem azèrt jövök ide, hogy ezt a különleges lovas módszert, amit itt tanítanak elsajátítsam. Most már máshogy látom. Az èlet tovább sodor ès èn állok elèbe. Fantasztikus embereket ismertem itt meg. Köztük Brigitte ès Lea Nèmetországból. Nagyon gyorsan egymásra találtunk ès olyan èrzèsem van velük, mintha ezt a találkozást már régen elterveztük volna. Mindketten őszinte ès tiszta szívű emberek. Brigitte pár hèt múlva itt hagyja a helyet ès meghívott minket magához. Így Lea ès èn is nála fogunk lakni egy ...

Tovább Szólj hozzá

2016. aug 17.

Újabb fejezet

írta: gagi10
Újabb fejezet

Ennek is eljött az ideje. Búcsút vettem Feritől. Olaszországba megyek egy különleges helyre Toszkánába. A munka előnye, hogy a leírás alapján nagyon fogom szeretni, hátránya pedig, hogy csak szállást ès ètelt kapok majd, így egy darabig nem hiszem, hogy sokat fogok mozgolódni. Amit nem biztos, hogy bánni fogok, mert ha szeretem a helyet, azt amit csinálok ès az embereket, akkor jól elvagyok egy helyben.
A hely egyèbkènt egy lovas központ, ahol különböző trèningeket tartanak, többek között szemèlyisègfejlesztő ès lovas kèpzèseket.
Furcsa ez az utazós èlet. Az ember mindig átèl változásokat az èletèben, de ha úton van, ez sokkal tömènyebb. Helyektől, emberektől való elszakadás ès új kötődèsek kialakulása.
Nekem egyelőre nem ...

Tovább Szólj hozzá

2016. aug 09.

Èlet a Camino után

írta: gagi10
Èlet a Camino után

Gondoltam volna, hogy a francia rivièrán kötök ki az El Camino után? Nem. Úgy tûnik az èlet kreatívabb, mint èn. Kb. egy hete mèg koptattam a lábam Spanyolországban. Már nagyon messzinek tûnik a napi 20 km gyaloglás.
Santiago után Barcelona, ahol drága Malinn barátnôm varázsolt nekünk csodás napokat. 2 èjszaka. Merre tovább? Nyilván a francia rivièra, Nizza mellett. A Caminon megismerkedtünk egy fantasztikus francia nôvel, ô hívott meg magához minket. Most nála vagyunk. Oscar tegnap ment haza Olaszországba. Furcsa èrzès. Másfèl hónap után volt nincs. Stílszerûen annyit mondanèk, hogy C'est la vie.
Feri szerint a barátaim azt hiszik, hogy èn írtam a fergetegesen vicces posztokat facebookon. Mondtam neki, hogy nem para, nekem nèpszerûsègem ...

Tovább Szólj hozzá

barátok barcelona csoda nizza Èlet

2016. aug 05.

Világvègèn túl

írta: gagi10
Világvègèn túl

Háromszor èrkeztünk meg. Egyszer Santiagoba, ahol hivatalosan vège a zarándokútnak, egyszer Finisterraba, amit a világ vègènek is neveznek ès egyszer Muxiába, ahonnan egèszen egyszerűen nem gyalogoltunk tovább. Mindháromszor sírtam. Santiagoba èrkezèsünk kevèsbè volt felemelő. Rengeteg ember, nagy nyüzsi. Úgy volt, hogy másnap indulunk is tovább Finisterraba, de estère ramatyul èreztem magam, ezèrt egy napot mèg Santiagoban töltöttünk, ami jó döntèsnek bizonyult. Megèrkezèsem Santiagoba nem a fizikai ottlètemhez kötöm, inkább ahhoz a ponthoz, ahol eltörött a mècses. Finisterraba való indulásunk napján mèg kimentünk a katedrális előtti tèrre. Ácsorogtunk, fènykèpeztünk, amikor egy hatalmas gyerek csapat zászlókkal ès nagy ...

Tovább Szólj hozzá

2016. júl 15.

írta: gagi10

A lusta mindened Gulyás Ágnes! Nem írsz pedig zajlik az èlet! 

Hetek óta úton. Másról nem is szól az èlet, csak bal után a jobb. A sètából már elegem van. Most hagytuk el a halál szakaszt, vagyis azt hiszem így hívják. Egyenesek ameddig a szem ellát. 

A francia út tènyleg nem az egyedül elmèlyülök út... Eddig mindig valakivel sètáltam ès fel is adtam azt a tervem, hogy èn itt mèly meditációban letolok legalább 100km-t. Úton s útfèlen ismerôsök. Lehetetlen nem bekapcsolódni valakihez ès megvitatni az èlet nagy dolgait. 

Magyarokkal ma találkoztunk elôször. Olaszok ès nèmetek a nagy baràtaink. Nagyon szeretjük ôket. Helyèn van a szívük. 

Több mèly barátság is kialakult. Markus már otthon, Julia Svájcban, de Lorenzo ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása